Csoóri Sándor Alap

Táncházak Pálházi Bence Bandájával

A Csoóri Sándor Alap által nyújtott támogatás nagy mértékben segítette a táncház sorozataink létrejöttét, teljeskörű támogatást biztosított a zenekar és a tánc oktatók tiszteletdíjait illetően. A támogatás felhasználásával olyan, nagy szakmai tudással rendelkező oktatókat (Szűcs Gábor és Balogh Károly) és zenészeket (Pálházi Bence és bandája – Pálházi Bence, Lajti Ákos, Jobbágy Bence, Lakatos Dávid) sikerült megnyerni a táncházak lefolytatására, akik otthonosan mozognak több tájegység népzenéjét, néptánc-koreográfiáját illetően. 

A táncház sorozatunkkal kapcsolatban támasztott fő víziónk egyrészt az volt, hogy a Kárpát-medence sokszínű népi kultúrájából egy szeletet nyújthassunk át az azon részt vevőknek. Véleményünk szerint ez a módszer elengedhetetlen ahhoz, hogy a népzenében és a néptáncban élő több száz éves népi hagyományt átörökítsük a mai, fiatalabb generációkra. Mindezt pedig minden alkalommal a közönség aktív részvételével sikerült végrehajtani. 

Másrészt pedig másik, talán még fontosabb célunk az volt, hogy a mai felgyorsult világunkban felhívjuk a figyelmet a népi értékeink és hagyományaink fontosságára. Mindezt pedig a Csoóri Sándor Alap támogatása nélkül nem, vagy nem ilyen színvonalon tudtuk volna csak megvalósítani.