Repertoárunk

Táncházak Pálházi Bence Bandájával

A Csoóri Sándor Alap által nyújtott támogatás nagy mértékben segítette a táncház sorozataink létrejöttét, teljeskörű támogatást biztosított a zenekar és a tánc oktatók tiszteletdíjait illetően. A támogatás felhasználásával olyan, nagy szakmai tudással rendelkező oktatókat (Szűcs Gábor és Balogh Károly) és zenészeket (Pálházi Bence és bandája – Pálházi Bence, Lajti Ákos, Jobbágy Bence, Lakatos Dávid) sikerült megnyerni a táncházak lefolytatására, akik otthonosan mozognak több tájegység népzenéjét, néptánc-koreográfiáját illetően.

Gyertyaláng

Ha valamiről nem vagyunk képesek beszélni– mert a benne átélt öröm, vagy fájdalom az egekig ér, nincsenek hozzá szavaink, szegényes a nyelvünk, hiányzik a bátorságunk – akkor a csend, a zene, vagy akár egy gesztusértékű mozdulat „szólhat” helyettünk. Kontextust, jelentést kaphat, nyilvánosságot, közérthetőséget a gondolat.

Táncszínházi előadás a trianoni békeszerződés 100 éves évfordulójának emlékére.

Solus Christus

A reformáció üzenete Bogárdi Szabó István  püspök  szerint az a végső valóság, amely meghatározza az embert, vagyis az “embert szerető valóság”. Arra tanít, hogy a Jézus Krisztusi minőségre, a bizalomra építsük az életünket. A szeretetbéli megújuláshoz, mely napjaink tapintható témája, erőteljes eszközökkel segíti a művet és annak mondanivalóját.
 A darab, mely a Duna Művészegyüttes és  színészek, zenészek, száz gyermek és felnőtt táncos (nagyváradi régió) lelki és testi adottságaira  épül, ezeket a gondolatokat veszi alapul.

Memento - Gulag-Gupvi

A Duna Művészegyüttes művészeti programjában kezdetektől fogva jelen van a történelmi (társadalmi) érzékenység ébren tartása, folyamatos mélyítése. Az emlékezés – társadalmi szempontból – az egyes megemlékezések, ünnep- és gyásznapok révén valójában nemzeti közösségünk múltjának folyamatos (re)konstruálását szolgálja. Az emlékezetkultúra formálói jelentős mértékben hatással lehetnek a kollektív emlékezetre azáltal, hogy a történelem egyes alakjaira és eseményeire jobban vagy éppen kevésbé irányítják rá a nemzeti közösség figyelmét.